„Tízből kilenc vezető látja azt, hogy van szerepe és felelőssége a jövő alakításában. A Bridge Budapestnél azokat a vezetőket keressük, akik ezt a felismerést cselekvésbe is fordítják.”
Aki ismeri a Dorsumot, az már tudhatja, hogy a Bridge Budapest fenti, határozott célkitűzése miért rezonál a managementünk köreiben, hiszen mi is folyamatosan azon dolgozunk, hogy a nagy szavak és bátor gondolatok ne váljanak levegővé, hanem kézzel fogható eredményt és értéket rakjunk le az asztalra.
A Bridge értékközösségében összekötik és együttműködésre ösztönzik a piaci szereplőket egy szerethetőbb és élhetőbb országért, egy méltóbb, versenyképesebb üzleti közegért és a következő generációkért. A Dorsum tehát nem véletlenül csatlakozott a Bridge “menő cégeihez”, hiszen számunkra is kiemelten fontos, hogy olyan munkahelyet hozzanak létre, ahol a gyerekeink is szívesen dolgoznak majd.
A Bridge tucatnyi kezdeményezésének egyik kiemelkedő eleme a Bridge Árnyékprogram, amely alapvetően egy kölcsönös vezetői mentoráció, amelynek keretében a vezetők egymás dilemmáiban mélyednek el néhány héten át.
Vezérigazgatónk, Mészáros Mariann, a Shiwaforce marketingkommunikációs igazgatójával, Dojcsák Dániellel vett részt a programban.
Kötetlen beszélgetéseik hasznos tanulságokkal szolgáltak mindkét fél részére. Gondolataikat a RE-BUSINESS legújabb podcast epizódjában osztották meg Pistyur Veronika házigazdával, valamint minden hallgatóval, akit érdekel a nemzetközi piac, a fókusz megtartása, cégek pozicionálása, és hogy miért lehet az, hogy egy termék itthon jó, de egy másik országban már nem feltétlenül az.
A podcast meghallgatásához kattintson ide!