Évek óta jelen vagyunk mindkét piacon, így elengedhetetlen volt, hogy idővel itt is irodákat nyissunk. Az Egyesült Királyságban nem volt kérdés a helyszínnel kapcsolatban, egyértelmű volt, hogy London lesz a bázisunk, itt fognak tevékenykedni londoni menedzsereink. Az iroda a CBD (London üzleti negyede) közepén található, néhány lépésre a Gherkintől. Svájcban pedig végül Zürichre esett a választásunk, hiszen innen könnyen elérjük az ország összes régióját.
Hisszük, hogy kiemelkedően fontos helyi irodákat nyitni, hiszen ez kézzelfoghatóva teszi jelenlétünket a közösségben, és lehetővé teszi, hogy még jobban megismerjük és kielégítsük a helyi piac sajátosságait. Ráadásul remek lehetőség arra is, hogy ügyfeleink elkötelezettségét is növeljük, hiszen ebben a szektorban elengedhetetlen a személyes interakció megléte. Sőt, képesek leszünk gyorsabban reagálni a piac változásaira, válságaira, illetve a kialakuló trendekre is.
Ezek az irodák lesznek tehát a központjai a hálózatépítésünknek, a partneri kapcsolataink ápolásának és a helyi piaci szereplőkkel történő együttműködésünknek. Lényegében ezek a beruházások jelentik a következő lépést a svájci és egyesült királyságbeli együttműködéseink erősítésében.